Minden nő elköveti ezeket a hibákat!

— Létezik egy olyan mítosz, hogy az emberek első látásra beleszeretnek valakibe és szerelmük örökké tart. Azonban senki sem épít így házat, szak szakmát, és nem is gyógyul így ki a betegségből.

Úgy vélem, hogy a nők építik ki a kapcsolatokat. Tudják, hogy miért nem konzultálok párokkal? Mert általában a férfiak azt kérik, hogy bizonyítsák be nekik, hogy a nőknek nincs igazuk. És semmi mást nem várnak a pszichológustól. Úgy gondolom, hogy a férfiak csak a nőkre reagálnak így. Nem fognak így reagálni egy férfi pszichológusra. Azért dolgozok a nőkkel, mert szentül hiszem,  hogy  amikor megváltozik egy nő, megváltozik a férfi hozzáállása is.

Ebben a cikkben megvan az a  7 legelterjedtebb hiba, amellyel találkoztam.

№ 1 hiba: Túl sokat oktatja ki

Az egyik fő hiba egy kapcsolatban — sok beszéd a feleség részéről. És ez nem csak fecsegés. Mondjuk, ahelyett, hogy elmesélni miért bánkódik, azt mondja:  «Magyarázom neked, hogy kell helyesen! Hiszen én aztán tudom! De, tudod mit,  nahát te tényleg…» Elkezdi a kioktatásait, például, az autóban, abban a pillanatban, amikor ki sem tud belőle szállni. És egész úton folytatja az „agymosást” valamilyen jelentéktelen témára. Azután hazaérnek, esznek, lefekszenek aludni, szexelnek egyet, és reggel minden kezdődik előről.

№ 2 hiba:  Végletekből végletekbe esik

A nőknek van még egy gyakori hibája. Mindig végletekbe esnek — «elérhetőség mindig» vagy  «abszolút elérhetetlenség». 2 momentum van:

  1. Amikor egy nő elérhető a partnere számára a közelséghez függetlenül a viselkedésétől, elveszti az értékét a maga számára, és a partnere számára is.
  2. Amikor egy nő komoly vezető szerepet tölt be vagy az „anyjáét” a családban elveszlik a szexuális vágy iránta. Mert egy férfi fejében az „anya” és „szex”- két különböző dolog. Az „anya” – arra van, hogy szeressük, a szexre pedig más nőt kell találni.

A nő  — egy lány és egy anya kombinációja. Összesítve kapun kegy nyugodt, harmonikus hölgyet, aki tud rugalmas lenni. Egy anya nem tud rugalmasságot tanúsítani, mivel mindig aggódik valami miatt és helyesnek kell lennie. A lány pedig nem tudja megmutatni a rugalmasságát, egyszerűen azért, mert buta.

Amikor egy nő megtanulja érezni magát, megérti, hogy mi az a  nyugodt öröm. És megtanulja megtalálni az eszközöket ehhez az állapothoz.

A nők várják, hogy eljön egy férfi, aki csinál valamit és minden jó lesz. Nem lesz jó. Azért, mert a szeretet igénye – alapfokú igény. Az alapfokú igényeket csak magunk tudjuk realizálni. És, ha egy nő nem tudja kielégíteni az alapfokú igényeit egyedül, elégedetlenség fog kialakulni. Bár, úgy tűnhetne, hogy megfelelően cselekszik, úgy, ahogy a folyóiratokban írják. De nem érzi. És ez vezet ahhoz, hogy az emberek elválnak.

№ 3 hiba: Papuccsal üti a tigrist

A nők gyakran igyekeznek megértetni a férfiakkal, hogy nem felelnek meg az elképzeléseiknek. Állandóan hajtogatják az  olyan állításokat, mint: «Lusta vagy!», «Mennyit lehet?», «Soha nem keresel pénzt!», «Mikor fogsz döntést hozni?». És az információ ilyen módon történő eljuttatása  a férfiakhoz végeredményként ahhoz vezet, hogy „macskákká” válnak, akik nem akarnak eljönni hozzájuk.

Van egy olyan allegóriám, amikor veszünk egy tigrist és minden nap papuccsal csapkodjuk. Azt mondjuk neki, hogy erőtlen és nem is tigris. Azt javaslom a nőknek, hogy mondjanak olyan kifejezéseket, mint:  «Tudod, olyan szomorú vagyok», «Tudod, nagyon elkeseredtem, mert elmagyaráztam neked, hogy mennyire fontos ez a számomra, annak reményében, hogy meg fogsz érteni». Így a nő felelősség érzetet kelt a férfiban az állapotáért. Ez nagyon fontos. Azért, mert minden nő felelősségre vár. Ő, egy abszolút kényelmes lény, aki nem nagyon szereti a fölös felelősséget. És az emberiség erősebbik nemének könnyebb úgy tenni, hogy a nő jól érezze magát, mint, hogy a későbbiekben felelni kelljen azért, mert szomorú.

 № 4 hiba: Nem érti, hogy mi az a boldogság

Már 15 éve dolgozom és sokáig nem értettem, hogy miért követnek el ugyan olyan hibákat a különböző státuszú, korú, tapasztalatú hölgyek.  Mit értettem meg? Azt, hogy a szülők felelőssége hatalmas. A szülőknek biztosítaniuk kell a lányuk számára a boldogság érzésének tapasztalatát, ami alapján a későbbiekben azonosítani fogja magát a szociumban. Például engem nem tanítottak arra, hogy érezzem a boldogságot. És amikor egy lányka kilép az életbe, nem tudja, hogy mi is az a boldogság állapota. Ismeri a fragmentális díjak állapotát a jó jegyekért, a jó magaviseletért vagy valami másért. De kilép az életbe, nem tudván, hogy mi az a boldogság, és találkozik egy férfival, aki azt mondja:  «Én vagyok a boldogságod!». magához veszi. Eltelik 2-3 év, de nem érez boldogságot.

A szülők fő feladata — átadni a gyermekeiknek, mi a a boldogság.És, ha egy nő neveli és műveli magában a nyugodt öröm érzését, egyszerre két feladatot old meg.

Loading...

№ 5 hiba: nem nevelnek szeretetet a gyermekeikben

Az ismerősömnek van egy lánya, aki 3 éves. Amikor odamegy hozzá, azonnal szeretetet tanúsít.  Mindent összevetve, a természet mutatja a lányok viselkedési modell. Ha egy nő mindig így viselkedne, akkor a férfiaknak nem maradna esélye, hogy részvétel nélkül maradjanak. De hova tűnik ez a korral? Miért van, hogy amikor elkezdesz beszélgetni egy lánnyal, sokat kell várnod, hogy elkezdjen ragaszkodni hozzád? Amikor a nők gyermekek voltak, tudat alatt csinálták ezt. Miért kell újra megtanítani őket erre?

Ez az aggodalom. Az előző kapcsolatok tapasztalata. Amikor egy lányt háromszor becsaptak, elkezdi gondolni: «Lehet, hogy nem kell ez nekik? Mi lesz, ha elutasít?»

Amikor ragaszkodni fogok hozzá, kedves szavakat fogok neki mondani, akkor nem lesz értelme, hogy rossz legyen. Így vannak a gyermekek is. Az első — mindig el kell fogadni az érzéseiket. Ha a kislánya sír, soha nem szabad azt mondani neki, hogy butaság miatt csorgatja a könnyeit. Azt kell mondani, hogy Ön is sírna az őhelyében. Együtt kell érezni. Az egyik eszköz az, hogy megértessük a gyermekkel, hogy minden rendben van. Azt kell mondani:  «Történjen bármi is, én veled vagyok». És meg kell tartóztatni magunkat  a kioktatásoktól. Sokan azt mondják: «Én minden helyzetben veled vagyok, de amikor a te korodban voltam…» És kezdődik …

№ 6 hiba: Nem hagyja beszélni a férfit

 

Egy férfinak meg kell tanulnia beszélni. Amikor nem beszél, egy nő feleslegesnek érzi magát. Az a probléma, hogy egyedül építik ki a terveiket és nem vitatják meg a  nőkkel. Ha azt mondja: «Ma azért dolgozok, hogy három év múlva vegyek egy házat nekünk», — akkor a nő örömmel támogatni fogja. A férfi szemében, ha vele él, hazajön és megeszi a levesét – szereti őt. De egy nőnek ez érthetetlen. A nők megkérdezik: «Hogy értsem meg azt, hogy alig néz rám, későn ér haza és a másik szobában alszik?» Amikor felteszem ezt a kérdést a férfiaknak azt válaszolják: «Dehát vele vagyok! Minden rendben van». A nőkkel beszélgetni kell. Azt kell mondani: «Elfáradtam. Főzd meg nekem ezt». És boldogok lesznek.

Hogy értesse meg egy férfival, hogy szüksége van erre?

Arról van szó, hogy a nők részletesen látnak. Azaz egy általános képet alkotnak a fragmensekből. A férfiak pedig az általános képet látják. Amikor egy nő csinál valamit és megkérdezi a  férfit:  «Na, milyen lesz?», — az agyában egy robbanás történik. Arra gondol, hogy ha most mond valamit és nem találja el a helyes választ, veszekedés lesz.

Van egy jó játék. Amikor a férje megkéri valamire, mondjuk, megkérdezi Öntől, hogy hol van az inge, vagy kér egy teát, mondja neki ezt: «Három, számomra fontos szó és megmondom ,hol van az inged » vagy «5 kedves szó, és megkapod a világ legjobb teáját». A férfiakat valóban szoktatni kell egy bizonyos ideig arra, hogy állandóan ilyen szavakat mondjanak. Később maga fogja használni ezt az eszközt.

№ 7 hiba: nem tudatosítja a szépségét

Miért van az, hogy egy nő, ha kiindul a városba, előtte órákig áll a tükör előtt és kicsit jobbnak akar kinézni az idegenek számára, de nem talál időt arra, hogy szép legyen otthon, a férje számára? Ez azért van, mert a nőket aggasztja a közvélemény. A férje már vele van. Sokkal fontosabb a számára, hogy ne a férje mondjon valami szépet, hanem valaki a férjének mondja  el, hogy milyen szép felesége van.

Ez nem teljesen helyes pozíció, meg kell szabadulni tőle. Úgy gondolom, hogy  szépnek lenni – egy életen át tartó munka a nők számára. Nem fontos, hogy hány éves. Nem fontos, hogy hol dolgozik. Soha sem szabad ápolatlannak lenni.

Egysezrű technikák ahhoz, hogy boldogok legyünk:

  • Gondolja csak meg: «Milyen élvezetet nyújtok ma magamnak?»
  • Gyalogoljon naponta 4 kilométert. Nem úgy, hogy most megyek «itt 500 métert, aztán ott  500 métert». Egyszerre 4 kilométert kell végig menni.
  • Igyon vizet! Mossa ki a depressziót a szervezetéből.
  • Mondogassa magának: «Jó vagyok!». Minél gyakrabban.
  • Ha röviden: csinálja reggel azt, amit szeret. És a napja jól fog kezdődni.
  • Van még egy jó tanács: egy héten egyszer ne csináljon semmit. Egyáltalán semmit. Nem szabad megvetni az ágyat, joghurtot enni, edzőterembe menni, stb. Ez egy nagyon fontos procedúra.

Mint sokan mások, én is jártam Tibetben, hogy megtaláljam a választ a boldogság kérdésére. Nem találtam meg. Hideg és félelmetes volt ott. Három hétig voltam ott, és egy héten egyszer lehetőségem volt feltenni egy kérdést a bölcsnek. Az én boldogságom titka az, hogy nincsenek garanciák. A világ nem stabil. Minden bármelyik percben megváltozhat. És, ha ma nem veszem el a maximumot, akkor lehet, hogy holnap meg fogom bánni.

A nők sok hibát egyetlen egyszerű ok miatt követnek el – nem értik a férfiakat és az érdekeiket. Hogyan lehet megérteni egy férfit – elmeséljük.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.