Felejtse el a ráncokat bármely életkorban!

Ma Önről akarok beszélgetni. Igen, igen Önről, kedves olvasó. Elfáradt attól, hogy nap mint nap új ráncokat vesz észre az arcán? Nincs már meg a korábbi  lendület és energia? Korlátozza magát az ételekben a korváltozások miatt egészségében?

Ha legalább az egyik kérdésemre pozitív választ adott, akkor ez a cikk fel fogja kelteni az érdeklődését.

Nos, magamról kezdem. Nem vagyok már fiatal hölgy, sok mindent láttam és átéltem az életben. Úgy, mind valamennyiünk. A rutin, a munka, a stressz, ugyan úgy, mint  a nevetés, a könnyek és egyéb érzelmek megmutatkoznak az arcunkon, bélyegzőként rögzítődnek a homlokon, az ajkak és a szem körül. Az ajkak sarkai lefelé csúsznak, a smink árulóként  gördül lefelé a bőr ráncain, a nappali megvilágítás mellett a bőr koránt sem úgy néz ki, mint ahogyan szeretnénk. Bánatosan és szomorúsággal emlékszem arra a napra, amikor megmosakodva reggel, nagyon siettünk a dolgunkra, nem gondolkozva el a ma annyira elviselhetetlenné vált ráncokról.

Hogyan lehet kijavítani ezt a helyzetet? És lehetséges-e ez egyáltalán? Lehetséges!

Ma szeretném elmesélni a tapasztalatomat, amely teljesen felborította a gondolataimat a kozmetikumokról, az életről, az ifjúságról.

A gyerekek egy üvegcse krémet hoztak nekem ajándékba a családi évfordulóra. Úgy tűnhetne, hogy ebben nincs semmi furcsa – itt van neked anya az ajándék, egy  emlékeztető, hogy már nem vagy olyan szép és fiatal, mint valaha. De ez a  ráncellenes krém kiderült, hogy egyáltalán nem olyan, mint ahogyan gondoltam. Egy heti alkalmazás után (reggelente és esténként vittem fel vékony réteget belőle) megértettem ,hogy a folyamat elindult. Milyen folyamat? – kérdezi Ön. A fiatalság visszaállításának folyamata!

Semmilyn kórházak,  orvosok és  fájdalom – ez lehetséges!

2Először szkeptikusan álltam hozzá ehhez az ajándékhoz. Nahát, micsoda meglepetés… egy szer az öregség ellen. De van-e egyáltalán? A személyigazolványt nem lehet becsapni. Mint később kiderült, mégis túljártam az eszén!

Ma teljesen elégedett vagyok a kinézetemmel, a bőrömmel, az életemmel. Az arcápolással kezdtem, azután megjelent a kívánság hogy az egész testemet rendbe hozzam, lecseréljem a ruhásszekrényemet, változtassak a szokásaimon.

Ma azoknak ajánlom a  Multi Lift megvásárlását, akik belefáradtak a korukba, akik lelkükben még fiatalok és teljes értékű életet akarnak élni. Ha szeretnék meghosszabítani természetes szépségüket, akkor megvan  a mód, hogy „Nemet!” mondjanak az öregségnek.

Ezeket tapasztaltam a krém első használatai után:

  1. A bőr nedvességgel telített, s ennek köszönhetően szinte megfeszül. Nem annyira száraz.
  2. Az arcbőr dúsabb, fényesebb, élénkebb.
  3. Az arc oválja pontosabb vonalakat kap.
  4. Eltűnnek a ráncok a homlokról. Eltűnik a kívánság, hogy ráncoljuk a homlokunkat!
  5. A mimikai ráncok eltűnnek, ahogy az ajkak mellett, úgy a szemek alatt is. A sminket sokkal könnyebb felvinni, tovább tart és nem csúszik le a bőr ráncain.
  6. Elfeledkeztem a pigmens foltokról és a számos elfedő szerekről, amelyek eltömítik a próusokat.
  7. Kedvem támadt gyakrabban mosolyogni, ha a tükörbe nézek!

Milyen szerencsések vagyunk, hogy abban a korban élünk, amikor a kozmetika igazi csodákat tud művelni! Nem kell kés alá feküdni, fájdalmas procedúrákon átmenni a klinikákon és szalonokban, hatalmas pénzösszegeket fordítani a számos bőrfeszesítésre és aztán még átmenni a hosszas rehabilitációs kurzuson is.

Semmilyen erőfeszítés, kiadás, semmilyen kockázat – csak ragyogó bőr és teljes megelégedettség önmagunkkal, kinézetünkkel, életünkkel!

A legjobb ajándékaz egészség és fiatalság!

364fecf88c2540280e5b8196d2bac4e3_XLKedves férfiak, szeretnének maguk mellett fiatal és vonzó nőt tudni? A szépség megéri a fáradozásokat, a kolosszális tűréseket,  kitartásokat. Meg lehet könnyíteni választottjuk részvételét megértéssel és gondoskodással. Ajándékozzák párjuknak a MultiLift krémet és élvezzék ragyogó tekintetét, gyönyörű mosolyát. Hiszen mi, nők, amikor tetszünk magunknak, képesek vagyunk hegyeket mozgatni!

Most a gyöngébbik ne képviselőihez fordulok. Szeretné, ha ismét úgy szerezne örömet párjának, mint a közös élet első éviben – vonzó külsőjével, de fél hogy viccesen és  nevetségesen fog kinézni? Amikor észreveszi, hogy hogyan tűnnek el a ráncok a szemeiről, akkor a bizalom az ellenállhatatlanságában új erővel fog visszatérni!

Lehetséges, hogy Ön magányos és várja a sorsdöntő találkozót?  Határozottan állíthatom  – az ápolási szakasz után elkezdődik életének új korszaka – egy gyönyörű nő korszaka, aki meg tudja bolondítani a férfiakat!

Nem hazudok, ha azt mondom, hogy a Multi Lift krém arra késztetett, hogy ismét megszeressem magamat, az életemet, értékeljem a teljességet és a szépséget.  Bármilyen korban boldogok lehetünk, nevethetünk sokat és élvezhetünk minden egyes napot.  A problémák a munkahelyen, otthon meg lehetnek oldva, amikor Ön tele van optimizmussal és hittel a jóban. Egyfajta lánc alakul ki : fiatal bőr – fiatalság a lélekben – energia – erő az új célok eléréséhez. Ez jól hangzik. Ugye?

Meg akarom tartani az adott ritmust, meg szeretném változtatni az életemet és családom tagjaijét, szeretnék utazni és új dolgokat ismerni meg, hiszen még olyan sok minden áll előttem! A kor pedig – nem akadály!

Kívánom, hogy legyenek mindig fiatalok!

★ Rendeld meg innen a legjobb áron ★

Loading...

Page with Comments

  1. Nagyon jó krém, könnyen felvihető, gyorsabb felszívódik. Csak alvás előtt használtam. Már egy hét után látom, hogy a ráncok kevésbé észrevehetőek.

  2. A vásárlás fő oka az volt, hogy megfeledkezzek a ráncokról a szemem körül. Ezek nagyon lehangoltak. Most sokkal kevesebb van! Nem hiszek a szememnek!

  3. Minden képen próbálják ki. Nem tudom, hogy másoknak mennyire, de nekem nagyon megtetszett ez a krém. Köszönöm a jó tanácsot!

  4. Ma megérkezett a megrendelésem! Már alig várom az eredményt. Egyenlőre azt tudom mondani, hogy szaga semleges, könnyű, kellemes, a bőr mintha megtelne nedvességgel a felvitel után.

  5. Nagyon megtetszett a krém. Nem gondoltam, hogy valahogyan hatni lehet a mély ráncokra a homlokon. Kiderült, hogy ez lehetséges! Köszönöm!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Loading...