Egy normális férfi jelei

Ma el szeretném mesélni, hogy milyen jelek alapján lehet meghatározni a „normális” férfit – aki érett és érzelmileg kiegyensúlyozott, és készen áll a komoly kapcsolatra.

Egy normális férfi jelei

A legjobb férfivá válni a hölgy számára – ez egy nemes cél, amelynek a végrehajtásáig közel sem mindegyik férfi képes eljutni. Ezért, lehetséges, segíteni kell a szeretett férfinak megérteni ezt.

De először is meg kell ismerkedned a listával azzal az 5 fontos jellemzővel, amelyekkel rendelkeznie kell egy igazi férfinak.

Többet hallgat, mint beszél

Egy érzelmileg egészséges férfi érti, hogy hallgatni a nőt – nem kevésbé fontos, mint kimutatni előtte az érzéseket.

A televízióból, weboldalakból, a közösségi hálózatokból és a környező emberektől érkező információkkal telített világban nem könnyű egyetlen dologra összpontosítani.

De, amikor arról van szó, hogy hallja kedvese szavait, erőt tud találni magában arra, hogy ne vonja el a figyelmét semmi és ezt a figyelmet neki szentelje.

Ugyanez vonatkozik a fecsegésre is – nem fog üresen dobálózni a szavakkal- Minden egyes neked címzett szó előzetesen és alaposan át lesz gondolva.

Ha egy „nagyszájú” áll előtted, aki percenként  1000 semmit sem jelentő szót lő ki megállás nélkül, akkor érdemes elgondolkozni rajta, hogy illik-e hozzád. Vajon megérett a komoly kapcsolatra?

Emellett, találni egy normális férfit, akit érdekel még valaki belső világa (azaz a tiéd), nem pedig csak a sajátja, napjainkban egyre nehezebb és nehezebb dolog. Ha találtál egy ilyet, akkor tartsd erősen.

Nem találgatja, hogy mire van szükséged, egyszerűen követeli, hogy mind meg

Létezik egy egyszerű igazság. Nem tudhatjuk azt, amit nem tudhatunk.

De a romantika mesés ideáljai figyelmen kívül hagyják ezt az igazságot. Valamilyen oknál fogva feltételezzük, hogy az igaz szerelem valami szinte mágikus spirituális kapcsolatot teremt a szerelmesek között, amelynek segítségével ki lehet találni a partner vágyait és álmait.

A valóságban ez nagyon ritkán fordul elő.
Ezért egy normális férfi jele a képesség konkrét kérdéseket tenni fel arról, hogy mit akar a nő.
Ő nem fog véletlenszerűen fog ajándékokat választani, majd elkeseredni megérte, hogy nem találta ki, mit akart a nő.

Konkrét «feladatokra» van szüksége, amelyeket örömmel végrehajt, bármi áron.

Loading...

Nem fél mesélni a félelmeiről

A kapcsolatban számos konfliktus alapját a ki nem mondott félelmek és kétségek képezik, amelyek megingatják a partnerek bizalmát egymás iránt.

Igen, mindig nehéz elmondani azt, amitől félünk. És most nem a pókokról és a kígyókről beszélek. Hanem sokkal komolyabb félelmekről. Mondjuk a félelmről, hogy elhagyod, hogy nem képes adni neked valamit, hogy fájdalmat okoz neked valamilyen meggondolatlan tettével, stb.

De egy igazi férfi képes sikeresen megbirkózni a hasonló félelmeivel és mesélni rőluk, ezzel pedig növelve a bizalmat a kapcsolatban.

Neki jó veled bármilyen feltételek között

Egy normális férfi nem fog nyavalyogni azért, mert mennyire ráunt már arra, hogy egy egyszobás lakásban éltek vagy azért, hogy miért van a fürdőszobában olyan sok, számára érthetetlen flakon /üvegcse, amelyek miatt nem tudja megtalálni a samponját.

Ha valóban szeret téged, akkor nem lesz fontos számára a környezet, semmi sem fog gondot okozni a számára. A lényeg – hogy melletted legyen.

Nem hiába mondják: «A kedvessel egy kunyhóban is paradicsom van ».

Amikor képes nyugodtan létezni melletted és egyszerűen élvezni a jelenlétedet, nem követelve eközben semmit cserébe, akkor  – ez az első jele egy olyan normális férfinak, akivel kapcsolatot lehet építeni.

Olyannak fogadja el a világot amilyen, nem változtatva a viszonyán hozzád

Néha a dolgok eltörnek. Néha előreláthatatlan körülmények állnak be, amelyek kárt okoznak. Az élet kaotikus, kiszámíthatatlan és nagyon gyakran tartalmazhat negatív érzelmeket csalódás, harag, elégedetlenség formájában.

De fontos képesnek lenni elismerni ezt, hogy ellenőrzésünk alá vegyük az érzelmeinket.

És egy igazi férfi tudja, hogyan kell ezt csinálni. Semmilyen incidens ne, vezethet ahhoz, hogy rajtad verje le a dühét.

Ha azonban gyorsan kiüti a pályáról a főnöke dorgálása a munkahelyén és ezek után minden negatív érzését rád önti ki – kiabál veled, minden halálos bűnnel téged vádol, de lehetséges, hogy még kezet is emel rád, akkor ez nem az az ember, aki megérdemli, hogy melletted legyen.
A próbálkozás bűnbakot találni, amikor valami nem úgy megy, mint ahogyan kellene, a pszichikánk természetes reakciója a külső ingerekre.
De az érzelmileg egészséges férfiak megtalálják a probléma megoldásának módszereit anélkül, hogy igénybe vennék valaki más vádolásának taktikáját ezen problémák felmerülése miatt.

Ha a választottad ezt az 5 dolgot csinálja, azt jelenti ez egy «normális» férfi

Igen, valószínű, hogy ez az az ember, aki megérdemli a szerelmedet.

És ellenkezőleg is, ha nincsenek meg ezek a pontok, akkor a kapcsolatotok nem fog megfelelő módon működni.

Eközben, még, ha meg is felel valamennyi fent leírt „paraméternek”, ez még egyáltalán nem garancia arra, hogy hosszú és boldog kapcsolat fog kiépülni nálatok. Ebben az irányban nagyon sokat kell dolgozni.

De ez már egy külön téma.

Ha valamelyik pont eltérést mutat, meg lehet próbálni kijavítani. Beszélni lehet erről, hogy tisztázzuk a félelmeket, és sikerüljön közösen megtalálni a megoldást.

Így még jobb is. Hiszen, ha egy srác tökéletesen megfelel minden egyes kritériumnak – akkor ez még is csak gyanús, nem?

Akaratlanul is előtör a gondolat, hogy mindössze csak játssza a „normális” férfi szerepét, ezt pedig már nem olyan egyszerű kideríteni.

Az Ön környezetében lévő férfi megfelel a megadott paramétereknek?

Loading ... Loading ...
Loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Loading...