A szelfi veszélyei

Az amerikai tudományos dolgozók bebizonyították, hogy a túlzott érdeklődés mások selfieinek megtekintéséhez, amelyek rendszeresen megjelennek a különböző szociális hálózatokban, nagy veszélyt rejtenek magukban.  A szakértők meggyőződése, hogy az ilyen fényképek erősen csökkentik az önbecsülést és nagyon negatív hatással vannak a saját élettel való megelégedettség szintére.  

A Pensilvaniai Egyetem tudósai elvégeztek egy teljes sor kutatást, amelyek eredményei kiábrándítóak voltak. Mint kiderült, a különböző szociális hálózatok felhasználói, akik nagyon sok időt szánnak ismerőseik és egysezrűen idegen emberek szelfieinek megtekintésére, önbecsülésük csökkenésével kerülnek szembe.

A kutatás szerzője, Ruuksi Van és kollégái részletes tanulmányozták a hatást, amelyet mások fényképei gyakorolnak a felhasználókra. A tudományos dolgozók nagy figyelmet fordítottak a kísérlet legkevésbé aktív résztvevőire – azokra, akik gyakorlatilag soha nem tesznek like-t és nem kommentálják az idegen képeket. Első látásra úgy tűnik, hogy ezek a felhasználók nem veszik nagyon a szivükre az információkat. De valójában minden egészen másként van: az az ember, aki kizárólag szemlél, semmilyen módon nem fejezi ki az érzelmeit, általában mindenki másnál jobban szenved.

Loading...

Így, a szakemberek elvégeztek egy online felmérést, amelynek az eredményei ezek lettek: a leggyakrabban azok nézik mások szelfijeit, akiknek alacsony az önbecsülése, és nem élvezi a saját életet.  A szociális hálózatok  ilyen „csöndes” felhasználói  számára azoknak a megfigyelése, akik boldog pillanatokat rögzítő képeket tesznek ki, még boldogtalanabbá teszi őket.

Azonban a mai szelfi divatot nem lehet összehasonlítani  azokkal a tendenciákkal. Amelyek korábban voltak aktuálisak. A múlt divatját jogsezrűen tartják ma halálosnak.

Loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Loading...