A datolyaszilva előnyei és hátrányai

Egy igazi keleti szépség, mindig titokzatos és sokrétű volt. Csak miként nem nevezték ezt a termést a különböző országokban – «az istenek szilvája», «szív bogyó», «istenek eledele», «a nagy gyümölcse». A datolyaszilva, mivel róla beszélünk, finom íze mellett dicsekedhet azzal is, hogy nagyon sok vitamint tartalmaz. Ami egyszerűen elengedhetetlenné tesz őt étrendünkben.

A gyümölcsnek vannak ellenjavallatai, de a lehetséges kár a fogyasztásától nem hasonlítható össze a hasznával.

A  datolyaszilva  hazájának Kínát nevezik, mivel több mint ezer éve nő ezen a térségen. Innen szaporodott el az egzotikus gyümölcs Kelet-Ázsiába, azután pedig „elfoglalta” Japánt is.

Ennek a gyümölcsnek összesen 500 fajtája ismeretes. A mi piacainkon általában csak 4 fajta található meg – a kaki, a mézes ökörszem, a csokoládés ökörszem és a nagy szív.

A datolyaszilva férfira (magokkal) és nőire (nem tartalmaz magokat) oszlik. A „lányoktól” eltérően a „fiúk” finomabbak, mivel édesebbek és kevésbé fanyarabbak. Az, hogy a datolyaszilva „köt”, a tanin tartalommal magyarázható és arról tanúskodik, hogy a gyümölcs még nem érett meg. Ebben az esetben hagyni kell megérni

Loading...

Ellejavallatok

  • Nem fogyaszthatják cukorbetegek.
  • Nem fogyaszthatják gyermekek 3 éves korig.
  • Óvatosnak kell lenniük azoknak a terhes nőknek a „nap gyümölcsével”, akik kiegészítő szereket szednek, amelyek jódot vagy A vitamint tartalmaznak.
  • Azoknak, akik székrekedésben szenvednek nem szabad „kötő” gyümölcsöket fogyasztani, csak édeseket és azt is kis mennyiségben.

Világnépszerűségre ez a „nap gyümölcs”, amely ízével a mézre emlékeztet, csak a 19 század végén tett szert. Csodatevő hatásáról legendák jártak. Még Avicenna ajánlotta ezt a gyümölcsöt, mint általános erősítő szert a kimerült betegeknek. A japán gésák pedig… azt mondják, hogy  az ellenállhatatlan kinézetüket, a „nap gyümölcséből” készült pakolásoknak köszönhetik.

A datolyaszilva szerepel a következő listában – termékek, amelyek javítják a memóriát

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.